Szent István Egyetem
Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar
Alkalmazott Etológia Tanszék
A magyarországi állatmenhelyek üzemeltetésének
összehasonlító vizsgálata
DIPLOMADOLGOZAT
Készítette: Batta Lívia, MKK. Kieg. III.
Belső konzulens: Tóthné Maros Katalin, egyetemi adjunktus, SZIE-KTI
Külső konzulens: Farkas Tamás, Misina Természet-és Állatvédő Egyesület, Pécs
Tanszékvezető: Dr. Janbaz Janan
Gödöllő
2005.
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés és célkitűzések
2. Irodalmi áttekintés
2.1. A kutya származása és domesztikációja
2.2. Különböző csoportszerkezetek a kutyafélék családjában
2.3. A háziasítás és a szelídítés különbsége
2.4. A kóbor és az elvadult kutyák megkülönböztetése
2.5. A kóbor kutyák helyzete
2.6. A kóbor kutyák elhelyezése Magyarországon
2.7. A kóbor kutyák elhelyezésének szükségessége
2.7.1. Betegségek
2.7.2. Vadászok terítékei
2.8. Nagy-Britanniában működő állatvédő szervezetek
2.8.1. RSPCA
2.8.2. WSPA
2.8.3. NCDL
2.9. Magyarországi állatvédő szervezetek
2.10. Dr. Németh Imre, dr. Kóródi Mária és dr. Fuér Angéla szavai a 2002-ben tartott Országgyűlési nyílt napon
3. Anyag és módszer
4. Eredmények
4.1. Eredmények kiértékelése
4.1.1. Az 1. telep: Budaörs
4.1.2. A 2. telep: Szentendre
4.1.3. A. 3. telep: Pomáz
4.1.4. A 4. telep: Tököl
4.1.5. Az 5. telep: Rex Alapítvány
4.1.6. A 6. telep: Fehérkereszt Állatvédő Liga
4.1.7. A 7. telep
4.1.8. A 8. telep: Gyömrő, Árvácska
4.1.9. A 9. telep: Gödöllő, HEROSZ
4.1.10. A 10. telep
4.2. Következtetések
4.3. Javaslatok
5. Összefoglalás
6. Köszönetnyilvánítás
7. Irodalomjegyzék
8. Függelék
8.1. Táblázatok jegyzéke
8.2. Ábrák jegyzéke
8.3. Fényképek jegyzéke
8.4. Magyarországi Állatvédelmi Törvény (a dolgozat e része nem került fel a weblapra)
8.5. Kérdőív (a dolgozat e része nem került fel a weblapra)
9. Nyilatkozat
1. Bevezetés és célkitűzések
Témaválasztásomat a kutyákhoz való vonzódásom mellett a téma aktualitása is indokolta, amely egyrészt megkönnyítette, másrészt megnehezítette a feladatomat.
Dolgozatomban az irodalom feldolgozásával összefoglaló képet szeretnék adni a kutyák kialakulásáról, domesztikációjáról, a csoportszerkezetek formáiról. Fontosnak tartottam megkülönböztetni a háziasítást és a szelídítést, majd a kóbor és elvadult kutyák fogalmát.
A kóbor kutyák általános és magyarországi helyzetére szeretném felhívni a figyelmet, illetve elhelyezésük fontosságára, különös tekintettel az állatról emberre terjedő betegségek miatt és amiatt, hogy a vadászok hány kutyát és macskát lőnek ki évente.
Ismertetem a Nagy Britanniában működő állatvédő szervezetek működését, majd röviden összevetem a magyarországi állapotokkal.
Az irodalmi áttekintés végén három közismert állatbarát személy véleményét is ismertetem.
Ezek alapján a célkitűzéseim a következők:
- Felhívni a figyelmet a kutyamenhelyek szerepének fontosságára és az ott felmerülő működési problémákra (amiknek változtatása szintén indokolt lenne)
- Igazolni a jelenlegi helyzet alapján, hogy szükség volt az állatvédelem törvényi szabályozására és szükség van további rendelkezésekre is
- Ismertetni tíz menhely állapotát, ahol többé – kevésbé betartják a törvényben foglaltakat
Látva mind az állatról emberre terjedő betegségek sokaságát, mind a vadászok által kilőtt kutyák és macskák számát, egyenes és logikus következtetés, hogy mindenképpen foglalkozni kell a kóbor kutyák megfelelő elhelyezéséről.
Egy valódi állatbarát szemlélet szerint viszont nem a sintértelepekre való juttatásuk a cél, hanem, hogy – bárhol az országban – menhelyre kerüljenek.
Napjainkban sajnos itthon ez a felfogás még nem terjedt el. Erre – véleményem szerint – még több évig várnunk kell.
Ha mégis sikerülne mindenkinek így vélekednie, akkor is még hátra lenne egy feladat.
Méghozzá az, hogy a menhelyeken legyen elegendő befogadó hely, megfelelő nagyságú terület, de elsősorban anyagi fedezet az állatok eltartására, amíg gazdát nem találnak.
A dolgozatom végén javaslatokat teszek a rosszul, vagy egyáltalán nem működő helyzetek javítására, különös tekintettel a tisztítás, fertőtlenítés problémájára, működésük hivatalos ügyeinek rendezésére és támogatottságuk javítására.
Remélem, hogy a dolgozatommal hozzájárulok a menhelyek eredményesebb működéséhez.
2. Irodalmi áttekintés
2.1. A kutya származása és domesztikációja
A kutya rendszertanilag a:
Törzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Kutyafélék (Canidae)
Nemzetség: Farkasok (Canis lupus)
Faj: Házi kutya (Canis lupus f. familiaris) –
hoz tartozik.
Vilá és mtsai. (1997) mitokondriális DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy a kutya őse 60–100 ezer éve válhatott el a farkas ősétől.
A kutya domesztikációjának feltételezhető kiindulási pontja Kelet-Ázsiában található (Savolainen és mtsai., 2002) és genetikai polimorfizmus vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a házi kutya 15–40 ezer éve az ember mellett élő fajnak tekinthető.
A háziasítás során az embernek többek között értelmeznie kellett az állat kommunikációs rendszerét, az állatoknak pedig alkalmazkodniuk kellett egy számukra teljesen idegen környezethez és az ember állandó jelenlétéhez.
A kutya domesztikációjának során a kifejlett állatokban visszamaradt számos, a farkas ősre jellemző magatartási elem (Goodwin és mtsai., 1997), amely befolyásolja a fajták agresszió mértékét és a játékos viselkedést, és korrelációt mutat azzal, hogy a fajták morfológiailag mennyire hasonlítanak a farkashoz.
A domesztikáció olyan evolúciós folyamat, amelynek során a faj egy populációja genetikailag alkalmazkodik az emberhez és az ember által teremtett környezethez. Az un. „domesztikált” fenotípus tehát generációkon át bekövetkező genetikai változások révén alakul ki, amihez még hozzáadódnak az egyedi élet során, tanulás révén szerzett tapasztalatok is (Price, 2002.).
A domesztikáció folyamatára leginkább hatással lévő genetikai folyamatok a következők: a beltenyésztés, a genetikai sodródás és a szelekció.
A beltenyésztés során csökken a populáció genetikai variabilitása, előtérbe kerülhetnek olyan káros tulajdonságokat kódoló allélok, amelyeket korábban a domináns allélok jelenlé-tében háttérben maradtak. A beltenyésztés káros hatása bizonyos esetekben kapcsolatba hozható volt a kelési sikerrel, az utódlétszámmal, a növekedési eréllyel vagy a tejtermeléssel.
A véletlen genetikai sodródás hasonlóan a beltenyésztés hatásaihoz, a genetikai variabilitás csökkenéséhez vezet. Hogyha a tenyésztés kis létszámú populációból indul ki, az alapító egyedek által hordozott allélok terjednek csak el a későbbi generációkban, az állomány lényegesen homogénebb lesz, mint a vad populáció. A mitokondriális DNS hasonlóság alapján feltételezhető, hogy a ma élő kutyák többsége is egy adott génállományú populációból származik. Nagyobb genetikai variabilitás Kelet-Ázsiában tapasztalható, ami egyben az elsődleges domesztikáció helyszíne lehetett. A genetikai sodródás, szemben a beltenyésztés káros hatásaival ritkábban vezet az egyedek életképességének, életerejének csökkenéséhez.
Három olyan fő szelekciós mechanizmust ismerünk, amelyek a háziasítás folyamatában közrejátszottak. Ezek közül a legfontosabb a mesterséges szelekció, ami tipikusan ember által irányított tevékenység. A feltételezések szerint körülbelül 5000 évvel ezelőtt már szelektív kutyatenyésztést folytattak Egyiptomban és Nyugat-Ázsiában is. Az egyik legősibb fajta a mai agarakhoz hasonlíthatott. A középkori Nyugat-Európában már számos különböző vad vadászatára specializálódott típust (szarvas vadászok, farkas vadászok, túzokvadászok, vérebek, stb.) tenyésztettek.
2.2. Különböző csoportszerkezetek a kutyafélék családjában
Az állatok természetes igényeinek megfelelő elhelyezés igen fontos szempont lehet állattartó telepeken, hiszen közöttük szociális rangsor áll fenn- falkavezér és tagok-. Ezért a menhelyre érkező és a már ott élő kutyák viselkedését ismerve lehet őket egy kennelben elhelyezni, illetve a domináns állatokat külön zárni. Ha a rangsort nem tartjuk szem előtt, végzetes is lehet a dolgok kimenetele.
Mind a predációs viselkedésük, mind pedig a szociális szerveződésük alapján három nagy csoportra lehet osztani a kutyaféléket (Fox, 1978). E három típusú csoportszerkezet: a (1) magányosan élő állatok, a (2) családi csoportot alkotó állatok és a (3) szociális csoportokban, falkában élő és vadászó kutyafélék. A csoportszerkezet függ az élőhely természeti adottságaitól, a táplálékforrások térbeli és időbeli elhelyezkedésétől, az életmódtól, a szaporodási stratégiától, valamint az állatokat összetartó csoportkohézió minőségétől.
1. Az első csoportban, a hím és a nőstény állat csak a szaporodási periódusra alkot párt. A hím általában segít az utódgondozásban, az odú védelmében és a kölykök táplálásában. A kölykök felnevelése után az év további részében ezen állatok magányosan élnek. Így él a vörös róka (Vulpes vulpes).
2. Állandó párkapcsolat jellemzi a második csoportot. Az idősebb utódok, táplálékbőség idején a szülőpárral maradnak a következő szaporodási időszakig, családi csoportban élnek, ahol a családtagok évről évre változnak, kivéve a szaporodó párt. Pl. aranysakál (Canis aureus).
3. A legkomplexebb szociális szerveződéssel a harmadik csoportban, a falkában élő állatoknál találkozhatunk. A falka (Scott és Causey, 1973; Nesbitt, 1975; Daniels és Bekoff, 1989) egy szociális egység, a falkatagok közösen vadásznak és nevelik az utódokat, valamint valamennyien részt vesznek a territórium védelmében. A falkaszerkezet stabil, ritkán cserélődnek a tagok (Mech, 1970). A falkatagok általában rokonságban állnak egymással (Bekoff és mtsai., 1984). Általában egy szaporodó pár van a falkában, a többiek segítenek az utódgondozásban. Ebbe a csoportba tartozik a farkas (Canis lupus) és a kutya (Canis lupus f. familiaris) is.
2.3. A háziasítás és a szelídítés különbsége
A háziállat és a szelídített állat nem azonos. Matolcsi (1975) szerint az egyik legjobb szemléltető példa erre, hogy a cirkusz porondján idomítója parancsának engedelmeskedő oroszlán vitathatatlanul szelídített állat, de nem háziállat. Ha azt mondanánk, hogy háziállat az az állat, amelyik az ember háza táján él, akkor az megtévesztő lenne, ugyanis a ház körül élő veréb, egér, légy stb. szintén a háziállatok közé tartozna.
A szelídítés tehát az állat emberhez szoktatását, kezessé tételét jelenti, s ez döntően a menekülési reakciónak szoktatással való megszüntetésén alapszik. A folyamatot szakaszosan képzeljük el, összetevőit Bökönyi (1968) nyomán a következőképpen mutatnám be: vadon élés, fogságba esés, fogságban élés, beleszokás, szelídítés, idomítás, idomítottság. Szelídítéssel ennél többre nem lehet jutni, viszont a háziasítás elsősorban gazdaságilag realizálható eredményeket hoz.
2.4. A kóbor és elvadult kutyák megkülönböztetése
Mivel a házi kutya a farkassal áll a legközelebbi rokonságban (Vilá és mtsai., 1997), érdemes megfigyelni, hogy a domesztikáció hatására a kutyáknál milyen eltérések jelentek meg a farkas falka ősi csoportszerkezetéhez képest.
Fontos megkülönböztetni a kóbor és az elvadult kutyákat egymástól. Az elvadult kutya nincs semmilyen közvetlen kapcsolatban az emberrel, nem függ az embertől (nincs közvetlen emberi táplálás és szándékos menedékbiztosítás), teljesen hiányzik az életéből az emberi kontroll (Boitani és Fabbri, 1983). Állandó elkerülő magatartást mutat az emberi közösséggel szemben (Daniels és Becoff, 1989), ellentétben a kóbor kutyával, amely fenntartja a szociális kapcsolatot az emberrel, és nemcsak keresi az ember társaságát, de el is fogadja őt gazdájának. Az elvadult állatok szociális kapcsolataiból teljesen hiányzik az emberrel való kontaktus.
Az elvadult kutyákat további kategóriákba lehet sorolni aszerint, hogy milyen területen élnek (mezőgazdasági, urbanizált terület), mennyire mutatkoznak emberlakta területen, valamint az emberrel való kapcsolatuk alapján. A kutatók egyetértenek azzal, hogy a három különböző státuszt, a gazdával rendelkező kutya, kóbor eb és elvadult kutya állapotot az egyedek életük alatt változtathatják. A kóbor állat eredete is különböző lehet. Elhagyhatta a gazdája, vagy az állat szökött el a gazdájától, de előfordul, hogy már kóborló anyától születik. Elvadult kutyákká akkor lesznek, ha az emberek elűzik a kóbor kutyát a közvetlen környezetükből, illetve ha a település közelében gyakran megfordul egy elvadult csoport, amely vonzóerőt jelenthet a kóbor példányok számára.
Az elvadult kutyák esetében nem szerencsés a falka szó használata, mivel ezen csoportok nem tesznek eleget a falka definíciójának (egyazon fajta állatokból alkalmilag vagy ösztönösen összeverődött csapat; (Boitani és mtsai., 1995). Az elvadult kutyák szociális viselkedése
– több más kutyaféléhez hasonlóan (Gittleman, 1989) – nem követi a falkaszabályokat, ezért a csoport kifejezést használják megnevezésükre.
Csermák János vadász személyes közlése: Napjainkban Magyarországon alig van néhány elvadult kutya, legtöbb kóbor kutyából van.
küldés...
