Budapest, 2012. február 2., csütörtök (MTI) – A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szerint módosítani kell az állatvédelmi törvényt, olyan programot kell kidolgozni, amely öt éven belül biztosítja, hogy minden kutya az azonosítását lehetővé tevő mikrocsippel legyen ellátva, és támogatni kell a tenyésztésre nem szánt ebek ivartalanítását.
A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületével (MEOE) közösen megfogalmazott közleményében azt írta: álláspontjuk szerint a törvény változtatást igényel, hogy az alkalmas legyen a véletlen kutyaszaporulatok és a tenyésztési előírásoknak nem megfelelő, szándékos ebszaporítás visszaszorítására.
Gémesi György, a MÖSZ elnöke és Korózs András, az MEOE vezetője úgy látja: csak az említett célok elérését követően lehet ebrendészeti hozzájárulást bevezetni úgy, hogy annak a következménye ne a kóbor és az oltatlan kutyák számának növekedése legyen, és a pénzt valóban az állatok jólétét elősegítő beruházásokra fordíthassák.
A januárban bevezetett szabályozás lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok a veszélyes kutyák után legfeljebb évi 20 ezer, más ebek után legfeljebb 6 ezer forint ebrendészeti hozzájárulást vessenek ki. Az ebadó nem vonatkozik például a menhelyekről, a sintértelepekről befogadott és az ivartalanított kutyákra, s az önkormányzatok a bevételt kötelesek ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására fordítani.
A MÖSZ és az MEOE ennek ellenére korábban azt javasolta az önkormányzatoknak, hogy ne vessék ki az ebadót, mert az egyrészt szerintük nem hoz semmilyen pluszbevételt a településeknek, sőt többletkiadást jelent a háromévente kötelező ebösszeírás költségei miatt, másrészt növeli a gazdátlan ebek számát.
A két szervezet mostani közleményében üdvözölte, hogy a települések többsége nem vezeti be az ebadót. Felhívták a figyelmet arra: valamiféle ebadót ma is fizetnek a kutyatulajdonosok a kötelező éves, veszettség elleni védőoltás formájában (260 forintot), ezt a pénzt az állatorvosok a kormányhivatalnak utalják át. Nem tisztázott azonban, hogy ezt az összeget mire használja fel a kormányhivatal – tették hozzá.
A témában a két szervezet konferenciát rendez március 20-án önkormányzatok és menhelyek képviselői, továbbá állatorvosok, ebtenyésztők részvételével. A szervezők célja, hogy szakmai anyagot állítsanak össze az állatvédelmi törvény módosításának előkészítésére; a dokumentumot a tervek szerint eljuttatják majd a törvényalkotóknak.
forrás: MTI






küldés...
