Nyíradony-Gúth, 2012. február 1., szerda (MTI) – Jó kondícióban vannak, komoly zsírtartalékkal rendelkeznek a vadak, vagyis jól bírják az akár mínusz 15-20 fokos hideget is – jelezte Bartucz Péter, a Nyírerdő Zrt. gúthi erdészetének igazgatója szerdán az MTI-nek.
A több mint 13 ezer hektáros vadászterületen a térségre jellemző apróvadak mellett nagyszámban találhatók dámszarvasok, gímszarvasok, őzek és vaddisznók – ismertette az erdészeti igazgató.
Elmondása szerint a vadaknak a téli hideg napokra való felkészítése már a nyáron megkezdődik: gyakorlatilag egész nyáron kondicionálják az állatokat, hogy megfelelő zsírréteget, hájat alakítsanak ki a hideg napokra, ehhez járul még hozzá az erdőben megszerezhető táplálék is.
Karácsony előtt hagyományosan nagy mennyiségű szénával töltik fel az etetőket, így van mit enni folyamatosan a vadaknak.
A száraz, kemény hideg nem okoz gondot télen, a napokban egyébként folyamatosan jönnek világra az egészséges vadmalacok – mondta Bartucz Péter hozzátéve, gond csak akkor lehetne, ha tartósan esne nagymennyiségű hó.
Magas hóban ugyanis könnyebben megfáznak az állatok, ezért olyankor hóekével csökkentik az erdei utakon a hó magasságát, ahova kimehetnek a vadak. Öt-hat napig tartó havazás nem okoz gondot, de 2-3 hetes hótakaró esetén már intenzív etetésbe kell kezdeni az erdőben – magyarázta az erdészeti igazgató.
Utóbbi esetben nemcsak az etetőknél, hanem szerte az erdőben terítik az abrakot, hogy a kisebb, gyengébb állatok is nagyobb területen hozzájussanak az élelemhez – tájékoztatta az MTI-t Bartucz Péter.
forrás: MTI






küldés...
