facebook.com/faunaalapitvany

MTI

Sok varjút látni Pécsen, összességében mégis kevés van belőlük

Pécs, 2012. január 26., csütörtök (MTI) – Egyre gyakrabban látni varjakat Pécsen, holott a populáció jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben – adta hírül a Pécsi Újság csütörtökön.


varjú, kép: Orbán Zoltán, MME

A hírportál azt írta: a baranyai megyeszékhely belvárosában közlekedők gyakran hallhatják e madarak összetéveszthetetlen károgását. Ez nem véletlen, mert a varjak gyakorlatilag már csak a belső területeken költenek.
Bank László, a Magyar Madártani Egyesület Baranya megyei csoportjának alelnöke és egyben irodavezetője elmondta, hogy 1980-ban Baranyában még 19 ezer vetési varjúpár fészkelt, az országos állomány pedig negyedmilliós volt. Ezt akkor túl soknak tartották, ezért irtani kezdték a külterületeken lévő fészektelepeket, így a varjak lakott területekre költöztek.
Hozzátette: a pusztítás olyan jól sikerült, hogy a populáció az eredeti 2,3 százalékára csökkent. Baranyában jelenleg csak öt településen találhatóak fészektelepek, a megyében élő mintegy 450 varjúpár közel fele pedig Pécsett fészkel.
A madártani egyesület vezetője szerint a varjaknak kiváló az alkalmazkodóképességük, könnyen találnak táplálékforrást, s ha nem bántják őket, jól kihasználják azokat az életlehetőségeket, amelyek adódnak számukra. Az urbanizálódott madarak a lakosság és a városüzemeltetés számára persze kényelmetlenségeket okoznak, piszkítanak, szemetelnek, kárognak.
A varjakat mi kényszerítettük ebbe a helyzetbe, ők csak élni akarnak. A mostani állomány olyan kicsi, hogy kérdéses, fennmarad-e egyáltalán a megyében – fogalmazott a szakember a Pécsi Újságnak.

forrás: MTI

elküldöm ezt az oldalt elküldöm ezt az oldalt