Mit üzen a teremtés hete erre az esztendőre?

(A „Nem valami szabadon választható feladat!” c. konferencia üzenete)

Konferenciánk címét Ferenc pápa „Laudato sí”, Áldott légy” kezdetű enciklikájából vettük. A pápa közös otthonunk gondozásáról, oikonomiájáról adta ki ezt a tanítást, és hangsúlyozta: ”remélem hogy az abban mondottak végre lesznek hajtva!” A Laudato sí a katolikus társadalmi tanítás része, annak legutóbbi mérföldköve, amelyet a többi keresztény egyház és közösség is örömmel és elismeréssel fogadott.

(Az Egyház társadalmi tanításának tükröződése a Laudato sí’-ben
Erdő Péter, bíboros, prímás, Esztergom-Budapesti érsek)

Egyházunk, egyházaink társadalmi tanítása általános érvényű tanítás, mint ahogy a tízparancsolat is általános érvényű. Minden korban ugyanaz, minden korban igaz, minden emberre vonatkozik. A társadalmi tanítás a történelem sodrában új és új helyzetekben kell, hogy eligazítást adjon, új és új körülmények közt kell alkalmazni. Nem maga a parancsolat, nem maga az erény változik, hanem gyakorlásának módjai, lehetőségei. A világ teremtettsége, a javak általános rendeltetése, a szolidaritás, önzetlenség, szelídség vagy épp a bátorság értéke nem változik, de vonatkoztatásuk, alkalmazásuk lehetőségei és keretei igen. Ezek tekintetében, a keresztények, és minden jóakaratú ember eligazítására adtak tanítást korábbi pápai megnyilatkozások is.

Mai világunkban, a XXI. század elején, a gazdasági teljesítmény tetőfokán és az ökológiai krízis kellős közepén, mikor minden dúsgazdagra nyolc szegény Lázár jut, a Laudato sí enciklika jelenti a társadalmi tanítás aktualizálását, aprópénzre váltását. Ebben a világban, itt és most úgy kell érteni a társadalmi tanítás alapelveit, a parancsokat, a boldogságokat, a főbűnöket és sarkalatos erényeket, ahogy azokat Ferenc pápa erkölcsi útmutatása tükrözi, alkalmazza. Hitünk alapjai, mindaz amit a mi Atyánkról, a mi Megváltónkról, és a Szentlélekről tudunk, úgy határozzák meg most, a mi időnkben a világhoz való viszonyunkat, a világról való tudásunkat, és tennivalóinkat a világ érdekében, ahogy arra az enciklika tanít. Nagy kincs ez.

A mai nap első üzenete lehet, hogy most is, ilyen nehézségek közepette is van tehát örömhírünk: nem vagyunk iránytű nélkül hányódó hajó, van mihez tartanunk magunkat a jelen és a közeljövő viharaiban, és nem vagyunk sem magunkra hagyva, sem magunkra utalva – ha mi is úgy akarjuk. Olvassuk el tehát a XXI. századnak ezt az útikönyvét, világunk használati utasítását figyelmesen, tanuljuk meg, véssük szívünkbe, hogy eszünkbe jusson ha hirtelen kell elővenni. Márpedig gyakran elő kell majd venni, hiszen nem utasok vagy nézők vagyunk a történelemben, hanem a Teremtő kitüntetett munkatársai, üzeneteinek, tanácsainak hordozói, segítségének és irgalmának közvetítői.

(A teljes rendszerről – Baritz Laura, Domonkos nővér)

Kitüntető felelősségünk tudatában, és annak súlya alatt kell tehát megkeresnünk és megértenünk helyünket az emberiségben, az emberiség által működtetett gazdaságban, a mindnyájunkat és mindent hordozó természetben. A teljes rendszer vizsgálatával, a teljes rendszer működésének legalább elvi megértésével érdemes kezdeni akkor is, ha utána csak egy kis részével fogunk tudni majd törődni. Csak így értjuk meg, ébredünk rá, hogy fordítva ülünk a lovon, hogy tótágast áll a rendszerünk, hogy aminek fent kellene lennie az lent van, és fordítva.

“Az első feladat a gazdaságot a népek szolgálatába állítani” magyarázta Ferenc papa a Laudato sí-t. Újra megújra ki kell mondanunk: nem a gazdaság az értékhierarchia teteje! A gazdaság nem cél, hanem eszköz!

A teljes rendszer értékrendjének ilyen eltorzítása felelős azokért a következményekért, körülményekért, állapotokért amiket ma magunk körül látunk. A helyes értékrend visszaállításával, az ontológiailag igaz hozzáállással lesz esélyünk arra, hogy világunk alrendszerei – köztük a gazdaság – ne koptassák és rombolják, hanem építsék és gondozzák egymást.

Az igazi, a helyes, a eredményes szeretet a tényekből, a valóságból indul ki: “caritas in veritate”. A mai konferencián mi is szemügyre kívántuk venni, mi minden történik közös otthonunkkal, Magyarországgal. Hogyan kellene itt és ma nekilátni a Laudato sí-ben mondottak végrehajtásának?

Az adott időkorlátok között nem tudtunk teljes helyzetképet adni természetről és társadalomról, hanem csak néhány fontos alrendszer néhány gondját s a gondokból fakadó szükséget, legfontosabb teendőket említhettük meg. A témákat igyekeztünk a teljes rendszer értékhierarchiájában sorra venni.

(Talajt vesztő természet – Náray-Szabó Gábor, Farkas István, Hetesi Zsolt)

Szomorúan láttuk, hogy minket körülvevő természet változatossága csökken, mennyisége, kiterjedése csökken, sérülékeny részei - mint egyes tájak, vizes élőhelyek, talajok - visszafordíthatatlan károkat szenvednek. Láttuk és beláttuk, hogy sürgősen tennünk kell az éghajlatváltozás megállítása, a szárazföldi és vízi élővilág sokféleségének megőrzése, a természeti erőforrások használatának csökkentése, illetve a helyi közösségek önrendelkezésének megerősítése érdekében.

(Tegnapot vagy holnapot építünk? – Puchard Zoltán, Nyiri Szabolcs, Barna Zsolt, Berndt Mihály, Buday-Malik Adrienn)

Az ember a természetes környezet helyébe – de annak anyagaiból - újabbat, mást, kényelmesebbet épít magának ősidők óta. Az infrastruktúra további kiépülésétől, minőségi változásától, azaz fejlődésétől várjuk számos feladat teljesülését is, amit a Laudato sí elénk ad. Ilyenek az emberi életminőség javítása, a vízhez való jog érvényesítése, a fosszilis energiahordozók megújulókra cserélése, élhető települések, gondosan tervezett, fenntartható városok építése, a környezetszennyezés megszüntetése, s mindezek során az átláthatóság és a társadalmi részvétel biztosítása.

Mérnökeink elmondták, bemutatták, hogy itt Európában a technológiai kínálat lehetővé tenné, hogy az okvetlen szükséges további beruházásokat úgy hajtsuk végre, hogy azzal ne növekedjék, de csökkenjen a természet igénybevétele, és tisztuljon környezetünk. Közvetlenül vagy közvetve, mi vagyunk azok akik a romboló megoldásokat választjuk a gyógyítók helyett!

(Gazdagság és gazdaság - Fóris Ferenc)

A reálgazdaság megtermelt, kézzelfogható dolgai, szolgáltatásai legtöbbször a látszatgazdaság (virtuális gazdaság) eszközeinek közvetítésével jutnak el hozzánk. Óriási értéket hagyunk tulajdonítani nemlétező, s az utca embere által csak félig értett pénzügyi légváraknak. A közjó vagy a fenntarthatóság kérdése kiszorul a gazdaság jóságának mérőszámai közül. Végül nagyon keveseknek jut nagyon sok, s nagyon sokaknak alig valami.

El kell kezdenünk a valós emberi szükségleteinket – így végsősoron: mondjuk ki! - boldogságunkat kifejező mutatók napi használatát, gondolkozzunk ezekben, rendeljünk célokat ezekhez, s eredményeinket s ezzel a vezetőink anyagi és erkölcsi elismerését ezek fényében ítéljük meg!

A Laudato sí gazdasági céljai közé tartoznak: a helyi, kisléptékű, sokszínű gazdaság támogatása, egy új, a közjót szolgáló közgazdasági paradigma bevezetése, a nagyvállalatok működésének szoros ellenőrzése és elszámoltatása, a munka szerepének, rangjának, és a teljes foglalkoztatottság eszméjének védelme.

(Bertényi Gábor, a Házikó küldetéséről)

Étkezéseink is tanulságokkal szolgálhatnak, és szolgáltak is nekünk – valóban, nem csak kenyeret kaptunk hanem gondolatokat és példát is! Látjuk, hogy a mezőgazdaság alakítását a piac és a feldolgozó fázis alakításán keresztül is el lehet végezni, de legalábbis segíteni lehet. Márpedig a Laudato sí feladatként adja nekünk a fenntartható, sokszínű, változatos mezőgazdaság megteremtését,

a kisemberek földhöz, termelőeszközökhöz, piacokhoz juttatását, a helyi, kisléptékű, sokszínű gazdaság támogatását! Hazánkban ezen a téren is fordulatot kell sürgetnünk,” békésen, de konokul”.

(Az ember amortizációja? – Jávor András, Román Zsuzsa)

Az ember felel Isten előtt a rábízott világért, s abban a teremtmények közt magáért az emberért is. Felel saját testi-lelki egészségéért, valamint mások egészségének helyreállításáért is. Tisztelnünk kell azt a természeti és erkölcsi struktúrát, amellyel Teremtőnk felruházott. Ha az ember nem ismeri el a maga valóságában egy beteg, egy szegény, egy emberi magzat, egy fogyatékkal élő személy értékét, aligha fogja meghallani a természetnek a kiáltását és nem vesz részt a teremtésvédelemben sem. Körül vagyunk véve olyan emberekkel, akik testben és lélekben szenvednek, hiszen betegek, szegények, rászorultak, mentális problémákkal küszködnek. Észrevesszük őket? Hogyan viszonyulunk hozzájuk?

Különösen élesen vetődnek fel ezek a kérdések a hazai egészségügyben. Hiszen országunk lakosságának egészségi állapota rossz, életmódunk önpusztító, születéskor várható élettartam 3-5 évvel elmarad az EU átlagától. A daganatos halálozásban az élen állunk. A halálokok között vezetnek a szív- és érrendszeri betegségek. A rendszeres testmozgás még nem vált széles körben gyakorlattá és táplálkozásunkban is nagyon sok javítani való lenne. Komoly veszélyforrás az alkoholizmus és az egyre fenyegetőbb kábítószer fogyasztás. Különösen veszélyeztettek a falun élők, az alacsony képzettségűek, a szociálisan rászorultak.

Egyre élesebben vetődik fel a kérdés, hogy mennyire igazságos a közfinanszírozott betegellátás, vajon minden rászoruló egyenlő eséllyel részesedik-e a diagnosztikus és terápiás eljárásokból, amelyek ma már beépülnek az evidenciákon alapuló gyógyító folyamatokba? Országunk lakossága öregszik, egyre több az idős ember, aki egyre több krónikus betegséggel küzd és ellátásra szorul. Az irgalmas szamaritánus gyógyította, ápolta az útjába került sérültet, elvitte egy fogadóba és adott a fogadósnak két dénárt, hogy lássa el a megvert embert. Ő nem volt beteg, mint ahogy a ma járulékot, adót fizetők nagy része sem beteg. Szolidáris volt. Tudta, hogy az ellátásnak költségei vannak, amit fedezni kell, ezért megígérte a fogadósnak, hogy ha nem elég a két dénár, visszatérésekor kipótolja. A saját viszonyaink között mennyire értjük ezt a példabeszédet? Döntéshozó, finanszírozó, betegellátó, járulékfizető? Mi egészségügyiek tudjuk-e, hogy hol a helyünk, mit kell tennünk életünk útján és a „fogadóban” is, ahol a betegellátás frontján feladatunk van, amivel a Teremtő bízott meg bennünket?

Élhető települések, egészséges közösségek, végsősoron az emberi életminőség javítása elképzelhetetlen az ember egész, ép állapotára való törekvés nélkül.

(A szegénység dimenziói – Vecsei Miklós)

A Laudato sí világosan fogalmazza meg főcélként, hogy mindenütt szűnják meg a nyomor és a szegénység. Alapvető feladatunk, kiemelt célunk a társadalmon belüli egyenlőtlenség és kirekesztés megszüntetése, a pazarlás kultúrájának leváltása, a társadalom szerkezetének gyógyítása, a legszegényebbek felkarolása.

Láttuk, hogy itthoni teendőink e téren sokasodnak és súlyosbodnak. Függönyt vonunk a gyorsuló ütemben növekvő és terjedő szakadék elé, amely a jólét és a nyomor között ásít, mint kórházban a haldokló köré, hogy pusztulása ne zavarja azokat akik kicsit később kerülnek majd sora. Tíz honfitársunkból négy már a függöny mögött van! Ki fog odalépni, odaülni melléjük, kik lesznek azok akik nem adják fel, mert Krisztus sem mond le egyikünkről sem, hanem megkeresi és vállára veszi aki elveszett? Caritas in veritate: először is kíméletlenül szembesüljünk a valósággal, és akkor kérdezzük meg, ki-ki magától: Krisztus mit tenne a helyemben?

(Családjainkról őszintén – Dávid Bea, Hortobágyiné Nagy Ágnes)

A társadalom és a természet gyógyítása csak közösségben képzelhető el, csak úgy annak során együttműködünk egymással. Az együttműködés, az igazságosság és a szeretet általános iskolája a család. Itt kellene megértenünk, megtanulnunk, mi a békés együttműködés képessége, az egyén és a közösség biztonsága,a nemzedékek közötti igazságosság érvényesítése. Vajon valóban azt az élcsapatot, elit alakulatot jelentik-e a kereszténynek mondott családok, amit magunkról hinni szeretnénk? A kutatások, adatok, a valóság fényében aligha. Magunkra kell találnunk, meg kell erősíteni családjainkat, a nyomunkba lépő új családokat, ahhoz hogy másokon is segíthessünk. Megtépázott maroknyi csapat vagyunk, nem csillogó elitalakulat – mégsem szorítkozhatunk sebeink nyalogatására. Krisztus ereje erőtlenség által nyilvánul meg: egyszerre, párhuzamos erőfeszítéssel kell egymáson és a világon segítenünk.

(Be)ismerni a nyilvánvalót – Victor András, Saly Erika, Kodácsyné Simon Eszter, Tóth Gábor)

Kezdjünk tehát újra tűrni és tanulni – a költő szavaival szólva. A teremtésvédelmi nevelés - azaz a fenntarthatóságra nevelés - során az ismeretek elsajátítása (a környezeti tudás) fontos ugyan, de nem kulcskérdés. Nem ezen múlik az életmódváltás! A gondolkodási technikák (készségek) terén nem állunk jól! Gyenge a rendszer-gondolkodásunk, az ökológiai szemléletünk, a komplex látásmódunk. Az iskolában sokkal nagyobb teret kellene adni a valóságos élethez kötődő komplex (nem-tantárgyi) tanulási formáknak. Legnagyobb baj pedig az értékrendszer körül van, ugyanis nagyon eltolódott a társadalom értékrendje az anyagiak, a rekordok, a verseny, az erővel megoldás, a semmi sem elég stb. felé. Paradigma-váltásra van szükség az iskolában, a társadalomban és a templomban is. A Laudato sí állandó párbeszédet követel tőlünk az őszinte és becsületes tudással, azt hogy folyamatos kutatás révén képesek és hajlandók legyünk szembesülés a valósággal, és ápoljuk és erősítsük az ökológia kulturális gyökereit.

(A szép igaz, s az igaz szép - Navratil Andrea, Petró Dalma)

Pálfordulásunkhoz és felkészülésünkhöz a jó és az igaz mellett segítségünkre siet a szépség is. Ferenc pápa szavaival: „Nem hanyagolható el az a kapcsolat, amely a megfelelő esztétikai nevelés és az egészséges környezet megóvása között fennáll. Ha figyelmet fordítunk a szépségre és szeretjük, az segít hogy kilépjünk a haszonelvű pragmatizmusból. Ha valaki nem tanul meg megállni, hogy észrevegye és értékelje a szépet, akkor nem meglepő, hogy minden használati tárggyá és gátlástalan visszaélés tárgyává változik számára.”

A fenntarthatóságra nevelés tehát magában foglalja a modernitás mítoszainak (individualizmus, korlátlan növekedés, verseny, fogyasztás, szabadjára engedett piac) kritikáját, és a törekvést az ökológiai egyensúly visszaszerzésére minden szinten. E szintek: belső kapcsolat önmagunkkal, szolidaritás másokkal, a természetes viszony minden élőlénnyel és a lelki kapcsolat Istennel.

Fel kell készítenünk egymást, hogy végrehajtsuk ezt az ugrást a Misztérium felé, amelyből egy ökológiai etika a legmélyebb értelmét nyeri. Így lesz lehetséges a pazarlás kultúrájának leváltása, az emberi életminőség javítása, az ökológia kulturális gyökereinek ápolása.

Ez az a program, ezek azok a teendők, amelyek alapja, eszköze, feltétele a lelki fordulat, a felszabadulás a túlfogyasztás kényszere és a határtalan növekedés kényszerképzete alól. Erre kell hogy irányuljon vallásos és világi nevelés, és kormányzati erőfeszítések. Mindez merész kulturális forradalmat és globális összefogást feltételez, egyetlen tervet az egyetlen Föld számára, hogy végső, átfogó eredményként mindenütt megszűnjék a szegénység és a nyomor.

A változás, amit Egyházaink, közösségeink, és mi magunk szorgalmazunk, nem a mostani gazdasági-társadalmi rendszer foltozgatása, javítgatása, hanem egész más, sokkal több. Valódi változást, rendszerszintű átalakulást, a fenntarthatóság és a szolidaritás új kultúráját akarjuk kialakítani, megteremteni, amely részünkről nagylelkűséget, bátorságot, lelki megújulást, felelősségtudatot feltételez és kíván meg.

(„Nem valami szabadon választható feladat” – az átfogó teremtés-védelem, mint mindennapi erkölcsi kötelesség. Nobilis Márió, Gáncs Péter, Beer Miklós, Kodácsy Tamás)

Ha egyszer „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta”, akkor nekünk nincs többé semmilyen érvényes indokunk arra, hogy ne szeressük, hogy elutasítsuk a világot. Krisztusnak nincs „a világot nem szerető” cselekvésmódja. Meg kell tehát tanulnunk Vele jól szeretni ezt a világot: a gazdaságot az emberek szolgálatába állítani, népeinket a béke és az igazságosság útján egyesíteni, és megvédeni a “földanyát”, a természetet.

János Pál pápa és Bartholomeiosz pátriárka arra figyelmeztet, hogy válságunkban “megoldást a gazdaság és a technológia területén csak akkor találhatunk, ha mélységes változás megy végbe szívünkben, amely elvezethet bennünket életformánk megváltoztatásához, valamint fogyasztásunk és termelésünk fenntarthatatlan formáinak átalakításához. Az őszinte megtérés Krisztusban tesz képessé minket, hogy megváltoztassuk gondolkodásunkat és cselekedeteinket.”

Ökológiai megtérésre van tehát szükségünk, amely azt jelenti: „engedni, hogy Jézussal való találkozásunk minden következménye megjelenjék a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.”

Megtérés (metanoia) annyi mint gondolkodásmódot változtatni; még radikálisabban: megfordulni és az ellenkező irányba indulni. Az igazi megtérés egész életet átfogó, azaz addigi életünket mindenestől felforgató dolog. A fenntarthatatlan, az öszeomlás felé haladó megfordul és a helyreállító, fenntartható irányba indul vissza. A valódi megtérés új, döntő felismerés – mint valaha Emmauszban: “akkor megnyílt a szemük; aztán rögtön útra keltek”. A valódi megtérés megindító, ihlető, mozgósító erejű.

„Ti változás magvetői vagytok” mondta a népi mozgalmak világtalálkozóján Ferenc pápa. Legyetek bizonyosak abban, hogy előbb-utóbb meglátjátok munkátok gyümölcseit. Az emberiség jövője nem csupán a magas tisztségeket viselők, a nagyhatalmak és elitek kezében van. E a jövő alapvetően a népek kezében van, a népek önszervező képességében, valamint azok kezében, akik alázattal és meggyőződéssel „öntözgetik” ezt a változási folyamatot.

Kivételes időszaknak nézünk elébe! Nekünk, a gazdag Európa jóakaratú polgárainak súlyos felelősségünk, hogy választott vezetőinket, közintézményeinket, egyházainkat ezen a most kijelölt pályán támogassuk, ott jó lélekkel kövessük, őket ott lankadni, onnan letérni ne engedjük. Felelősségünk, hogy saját köreinkben minden lehetőséget megragadjunk a meggyőzésre és a változtatásra. Mindezért önmagunkkal, másokkal és az egész teremtéssel szemben felelősek vagyunk!

Törekvéseinkhez, munkánkhoz kérjük a Mindenható világosságát, segítségét és áldását!